Beszámolási kötelezettség vizsgálata az államháztartásban és a vállalkozásban

Kurucz, Mónika (2015) Beszámolási kötelezettség vizsgálata az államháztartásban és a vállalkozásban. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAL-15_33.pdf] PDF
KBAL-15_33.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (13MB)

Absztrakt (kivonat)

A témaválasztást elsősorban az indokolta, hogy az államháztartás szereplőire vonatkozó 2014. január 1-ig hatályban levő pénzforgalmi szemléletű szabályozási rendszert a teljesség elvének érvényesülése szempontjából igen komoly bírálatok érték. Ennek következménye-ként 2014. január 1-jétől az államháztartás szereplőinek körében is hatályba lépett a vállalkozásokban jellemzően alkalmazott eredményszemléletű számviteli rendszer. A szakdolgozat fő célja, hogy bemutassa az államháztartás szereplőire vonatkozó új számviteli előírásokat – kiemelten a központi költségvetési szervekre vonatkozóan –, összehasonlítsa a beszámolási kötelezettség és az éves beszámoló részeire vonatkozó előírásokat a vállalkozások esetében alkalmazott előírásokkal annak érdekében, hogy megfigyelhető legyen a két szektor vonatkozó számviteli előírásai közötti egyezőségek és különbségek. A vizsgálat során jellemzően tartalmi összehasonlítást alkalmaztam, érintett területek az általános beszámolási kötelezettségek, a mérleg, az eredménykimutatás és a kiegészítő melléklet szerkezeti felépítése, a mérlegtételek és az eredménykategóriák közötti tartalmi egyezőségek, különbségek, összefüggések. A szakdolgozatban bemutatásra került az is, hogy a központi költségvetési szervek hol helyezkednek el az államháztartás rendszerében, mi jellemzi azok működését és gazdálkodását, amely információk ismerete nélkülözhetetlen az egyes szabályozási különbségek és egyezőségek vizsgálatakor levonásra kerülő konzekvenciák megállapításához. A szakdolgozat rámutat továbbá azokra az okokra is, amelynek következtében az államháztartás számviteli rendszerében szükségessé vált a reformok bevezetése – némi nemzetközi kitekintéssel –, továbbá rámutat azokra az eszközökre is, amelyen keresztül ezek a reformok megvalósításra kerültek. A témaválasztással ugyanakkor a dolgozat hasznosíthatóságára is törekedtem azzal a célkitűzéssel, hogy részben átfogó, de ugyanakkor kellőképpen részletes, a szakdolgozat írásakor hatályos jogszabályokon alapuló, informatív dolgozatot készítsek a szakmai tudásom bővítése érdekében. A szak-dolgozat tehát összehasonlító, elemző és leíró jellegű munkát egyaránt tartalmaz. Az elemzés során megállapítható volt, hogy az eltérések legfőbb oka az eltérő gazdálkodási és működési jelleg, miszerint a költségvetési szervek az alaptevékenység vonatkozásában társadalmi szükségleteket elégítenek ki közfeladat ellátásán keresztül, egy éves költségvetési keretből gazdálkodva, míg a vállalkozások fogyasztói szükségleteknek tesznek eleget nyereségszerzés céljából a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával.

Magyar cím

Beszámolási kötelezettség vizsgálata az államháztartásban és a vállalkozásban

Angol cím

Analysis of the accounting obligations in the national budget and in private enterprises

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóthné Szabó, Erzsébet
egyetemi docens, PhD,

Helyi kari azonosító

KBAL-15/33

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Mónika Kurucz
Dátum: 25 Nov 2015 14:14
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 07:36
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/1022

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet