Ják Község gazdálkodásának elemzése

Bődy Attila, (2015) Ják Község gazdálkodásának elemzése. Egyéb, Közgazdaságtudományi Kar.

[img] PDF
BődyAttila.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1340Kb)

Absztrakt (kivonat)

A záródolgozat keretein belül a lakóhelyem önkormányzatának gazdálkodásának elemzését tűztem ki célul. A választásom azért erre a témára esett, mert a tanulmányaim során megszerzett gyakorlati ismereteket alkalmazni szerettem volna egy gazdálkodó szervezet elemzésének keretein belül. A téma választásom indokolja még az is, hogy a vizsgált településen nőttem fel, és meg szerettem volna ismerni az önkormányzat működé-sének hátterét, mindennapos problémáit. A községünk az utóbbi években megvalósított több beruházás is, bár a felmerülő költségek nagy része pályázati forrásból lett fedezve a renoválások nagy volumene miatt az önkormányzatnak is jókora összegeket kellett bele fektetnie. Az önkormányzat gazdálkodásának elemzése során a fent említett beruházások önkormányzatot viselő terheinek hatását szeretném feltárni a mérleg eszköz és forrás olda-lában. Az záró dolgozatomban először az elemzéshez elengedhetetlen elméleti háttér tár-gyalásával (nagy hangsúlyt fektetve az önkormányzat bevételeire kiadásaira és az önkor-mányzati vagyon sajátosságaira) alapoznám meg az önkormányzat működésének korlátait. Az önkormányzat gazdálkodásának vizsgálata során, hogy a legpontosabb eredményt ér-hessem el, 3 év (2011.,2012.,2013.) adatait használom. A mérlegből származtatott adatok alapján a vertikális, horizontális mutatók segítségével végzem el az önkormányzati vagyon vizsgálatát. Az önkormányzat működésének hatásfokát a tárgyi eszközök, a gazdálkodását a likviditási mutatók segítségével mutatom be. Az adósságállomány mutatói segítségével az önkormányzat által megvalósított beruházások kapcsán esetlegesen felvett kölcsönök miatti eladósodottságot vizsgálom. Az egyes kötelező jelleggel ellátott feladatok kiadásait és az elvégzésük után járó normatív támogatások arányát kiszámítva az önkormányzatok pénzügyi problémáinak egyik lehetséges okára kívánok rámutatni. Az elemzések eredmé-nyeit összefoglalva és javaslat tétellel fejezem be a záró dolgozatom. Az önkormányzat gazdálkodásnak elemzéséhez a vizsgált 3 év mérlegeit, tárgyi eszköz nyilvántartását és egy képviselő_testület által elfogadott költségvetést használtam fel

Magyar cím

Ják Község gazdálkodásának elemzése

Angol cím

The Analysis of Ják’s administration of finances

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Közgazdaságtudományi Kar

Tanszékcsoport/intézet

KTK - Savaria Konzultációs Központ

Szak

Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neveBeosztás, tudományos fokozat, intézményEmail
Varga Imre, Dr. főiskolai docens, PhDvarim@ktk.nyme.hu

Helyi kari azonosító

KFON-15/01

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Bődy Attila
Dátum: 2015. Máj. 18. 09:25
Utolsó módosítás: 2015. Máj. 18. 21:56
URI: http://diploma.nyme.hu/id/eprint/123

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet