The Stock Exchange, The Budapest Stock Exchange - Gains and Risks

Orbán, Vivien (2016) The Stock Exchange, The Budapest Stock Exchange - Gains and Risks. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-16_27.pdf] PDF
KBAN-16_27.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (549kB)

Absztrakt (kivonat)

A tőzsdén való kereskedésnek ma már évszázados múltja és hagyományai vannak. Az el-múlt évtizedekben a tőzsdei kereskedés dinamikus fejlődésnek indult és ugyanezen dina-mikának köszönhetően az információáramlás és a tőzsdei kereskedés is felgyorsult. A tőzsde ma már a gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója, hiszen itt áramlik a tőke a leggyorsabban. Kezdetben a kereskedéshez a befektetők összegyűltek és egymást túlkiabálva tették meg ajánlataikat egymásnak. Egészen az első amszterdami tőzsdéig a befektetőknek és brókereknek nem volt centralizált központjuk, ahol kereskedhettek volna. A legelső tőzs-dén is csak államkötvényekkel, arannyal, ezüsttel és más országok valutáival tudtak keres-kedni és szinte minden tranzakció ott helyben ment végbe. A kikiáltásos kereskedés akko-riban még bevett módszerét ma már csak kiemelkedően fontos részvénycsoportok esetében alkalmazzák a tőzsdei kereskedés során. A kereskedés már teljesen automatizált módon, számítógépes programok segítségével történik és a brókereknek és befektetőknek milliónyi befektetési lehetőségük van. Az információs technológiai fellendülés mellett a hír- és információközlés is jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, ami által új kommunikációs csatornák nyíltak meg a befektetők, brókerek, a média és a közemberek számára is. Szakdolgozatomban szeretném elméleti szempontból bemutatni a tőzsdén fellelhető értékpapírokat és a tőzsdei ügyleteket. A kereskedés menetét és működését a Budapesti Értéktőzsdén keresztül illusztrálom. A szakdolgozat első felében a tőzsdei ügyletek és a befektetők döntései mögött álló fundamentális értékeket vizsgálom, amelyek alapján majd logikus, racionális döntéseket hoznak az ajánlataik megtétele során. A szakdolgozatom második felében kitérek a befektetők és brókerek érzelmi hátteré-re és viselkedésük alapjaira. Megvizsgálom, hogy valóban racionális döntéseket hoznak-e, amikor egy értékpapír mellett vagy ellen döntenek. Ebben a fejezetben a kereskedésnek nem csak a viselkedéstani és pszichológiai oldalára világítok rá, de kitekintek a média és a közösségi oldalak, az internet befolyásoló hatásaira is az árfolyamokra illetve a befektetők és brókerek döntéseire. A dolgozat annak bizonyítását tűzi ki célul, hogy a befektetők és brókerek pénzügyi döntéseit sokkal inkább befolyásolják az érzelmeik, a média és társadalmi ráhatások, mint a logika vagy a racionális gondolkodás. Szeretném feltárni a döntések okait és pszichológiai vonzatait, amiket matematikai és statisztikai számokra és mutatókra alapoznak, mégsem ezek alapján hoznak meg.

Magyar cím

A Tőzsde és a Budapesti Értéktőzsde - Nyereségek és kockázatok

Angol cím

The Stock Exchange, The Budapest Stock Exchange - Gains and Risks

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Nemzetközi gazdálkodás alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Juhász, Zita
adjunktus, PhD
Kovács, Róbert
adjunktus, PhD

Helyi kari azonosító

KBAN-16/27

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Vivien Orbán
Dátum: 29 Jún 2016 13:39
Utolsó módosítás: 03 Már 2023 07:56
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/1626

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet