Lobbi és érdekérvényesítés Magyarországon 2004-óta, kiemelten Zalaegerszeg Megyei Jogú Város egy gazdasági döntésében

Horváth, Nóra (2016) Lobbi és érdekérvényesítés Magyarországon 2004-óta, kiemelten Zalaegerszeg Megyei Jogú Város egy gazdasági döntésében. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KMAL-16_32.pdf] PDF
KMAL-16_32.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 31 December 2031

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Napjainkban a lobbi szó hallatán az emberek többsége egy negatív fogalomra gondol, elsősorban gazdasági, politikai korrupciót feltételez. Munkám során ezt a téves feltételezést kívánom megdönteni. A lobbi a modern gondolkodásunkkal együtt fejlődött ki, napjainkban már-már szinte észrevétlenül beleszőtte magát mindennapjainkba. A lobbi történelmi hátterét egészen az 1215-ös Magna Chartáig vezethetjük vissza, ekkor az akkori angol uralkodó, Földnélküli János az abban szereplő jogszabályok között engedélyezte, hogy az ország bárói tiltakozhassanak minden olyan esetben, mikor jogaik megrendülését érezték.Amerikában az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozatban foglaltak írásba hasonló jogokat. A két történelmi kiindulópont egyvalamiben közös: egy helyiséget jelöl, ahol a döntéshozók elérhetőek, ahol egy bizonyos cél érdekében befolyásolni lehetett őket a döntésük meghozatalában. A fogalom tehát egyfajta kommunikáció,melynek célja hogy törvényes módon egy olyan döntés szülessen,amely minden érdekelt számára a lehető legtöbb haszonnal jár. A tevékenység szabályozása minden országban különböző időkben és módon történt meg, nincs egységes állásfoglalás. Hazánkban 2006-ban foglalták először törvénybe, melyet 2010-ben módosítottak. A módosított törvény már nem kifejezetten a lobbi tevékenységet szabályozza, hanem az ilyen jellegű folyamatokat, de csak kimondottan a közszférában. Dolgozatomban ismertetem az érdekek sokszínűségét, hogy a különböző csoportoknak milyen céljaik vannak: munkavállalói-, gazdasági-, ágazati érdekek. A lobbi fogalmának tisztázásához Zalaegerszeg Megyei Jogú Város gazdasági döntési hátterét mutatom be, melyből egyértelművé válik az olvasó számára,hogy miért fontos a megfelelő lobbizás a lakosság, a társadalom számára. Az lobbi tevékenység eszközeit befolyásoló célokat a város tekintetében három fő csoportba sorolom: • lobbi a helyi kisebb vállalkozások fejlesztése, bővítése, letelepítése érdekében • lobbi a Magyarországon lévő, és Magyarországon letelepedni kívánó nagyvállalatok megszerzése érdekében • lobbi a kormányzati beruházások, bővítések érdekében Dolgozatomban részletezem a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. tevékenységét, amely mindennapi működése során a városi lobbit erősíti, hiszen megteremti a kapcsolatot a vállalkozások és az önkormányzat döntéshozói között. A két fél érdekeit közelíti egymáshoz, és a lehető legjobb gazdasági döntések elősegítésére törekszik. Dolgozatom legvégén bemutatom, hogy Zalaegerszeg város a különböző lobbi eszközök közül melyek segítségével érte el, hogy több milliárdos beruházások valósulhassanak meg.

Magyar cím

Lobbi és érdekérvényesítés Magyarországon 2004-óta, kiemelten Zalaegerszeg Megyei Jogú Város egy gazdasági döntésében

Angol cím

Lobbying and assertion of interests in Hungary since 2004 focusing on a financial decision made by the City-County of Zalaegerszeg

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Közgazdasági és Módszertani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Közgazdálkodás és közpolitika mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Székely, Klára
adjunktus

Helyi kari azonosító

KMAL-16/32

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Nóra Horváth
Dátum: 19 Máj 2016 11:52
Utolsó módosítás: 19 Máj 2016 11:52
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/1897

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet