A Nemzeti Adó- és Vámhivatal integrációjának hatása a vámszervekre

Molnár, Zsolt (2015) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal integrációjának hatása a vámszervekre. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAL_15_09_MolnárZs.pdf] PDF
KBAL_15_09_MolnárZs.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban bemutattam, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létrejöttével milyen szervezeti változáson ment keresztül az adóhatóság és a vámhatóság, illetve, hogy ez a változás hogyan érintette a vámszervek feladatköreit. A diplomamunkám 1. fejezetében a témaválasztásom okát indokoltam, hipotéziseket állítottam fel a két szervezet összevoná-sának hatékonyságával összefüggésben és kitértem a kutatásom módszertanára is. Négy hipotézist fogalmaztam meg a dolgozatomban. Az első, hogy a két szervezet összeolvadásával a működési költségek és a szakmai színvonal területén a NAV sokkal hatékonyabb. A második, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik legfontosabb felada-ta, a gazdasági bűnözés visszaszorításával, a gazdasági biztonság, társadalmi stabilitás és a jogbiztonság megerősítése. A harmadik, hogy a három szakmai ág (adóhatóság, vámható-ság, bűnügyi főigazgatóság) egymást segítve és erősítve következetesen lépjen fel a költ-ségvetést károsító magatartást folytatókkal szemben. A negyedik, hogy az integráció eredményeképpen a vámszakmai és az adószakmai szakterületek közötti információáramlás felgyorsulása miatt a két szakterület közötti adatcserék következtében valamennyi szakterületen rugalmasabbá, eredményesebbé vállnak az ellenőrzések. Szakdolgozatomban nem csak a vámszervek feladatköreinek bővülését, hanem azon területek tevékenységét számokban is kifejezve mutattam be. A szakdolgozatom összegzé-seképpen azt igazoltam, hogy a két szervezet összevonása hatékony volt mind a költségek, mind a szakmai színvonal területén. Az integráció eredményeképpen az is elmondható, hogy felgyorsult a vámszakmai és az adószakmai szakterületek közötti információáramlás, az adatcserék, melyek mindkét szakterület számára kifejezetten hasznosak és nagy hatást gyakorolnak a kintlévőségek realizálására. A gazdasági bűncselekmények felderítése az egyik legfontosabb feladata a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, melyben nagy szerepe van a három szakmai ág együttműködésének. Az eredményes együttműködés egyik jó példája a Nyugat-dunántúli Régió sikere.

Magyar cím

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal integrációjának hatása a vámszervekre

Angol cím

The effects of the National Tax and Customs administration's integration on the customs authoroties

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Savaria Konzultációs Központ

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Székely, Klára
adjunktus

Helyi kari azonosító

KBAL-15/25

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Zsolt Molnár
Dátum: 20 Máj 2015 13:46
Utolsó módosítás: 20 Máj 2015 13:46
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/239

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet