A vadkár mennyisége és az azt befolyásoló tényezők összefüggésének vizsgálata Külső-Somogyban

Fodor Zsófia, (2016) A vadkár mennyisége és az azt befolyásoló tényezők összefüggésének vizsgálata Külső-Somogyban. BA/BSc, Erdőmérnöki Kar.

[img] PDF
FodorZsofia2016.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3576Kb)

Absztrakt (kivonat)

Kivonat A vadkár mennyisége és az azt befolyásoló tényezők összefüggésének vizsgálata Külső Somogyban Szakdolgozatomban három vadásztársaság vadkárra vonatkozó adatai alapján végeztem vizsgálatokat. A vadásztársaságok Ecseny, Kisbárapáti és Ráksi községek határaiban helyezkednek el. Célom az volt, hogy összefüggéseket találjak a vadkárt befolyásoló tényezők és a vadkár megjelenése, helye, valamint mértéke között. Az Igal Ráksi Vadásztársaság esetében alaposabb vizsgálatot is végeztem. Térképet készítettem a társaság területén 2016-ban termesztett mezőgazdasági kultúrákról, az ebben az évben keletkezett vadkárról, valamint jelölésre kerültek a visszamenőleg több évben is károsított területek. A vadkárra vonatkozó és a meteorológiai adatok, az elkészített térképek, továbbá a saját tapasztalataim alapján a vadkár és az azt befolyásoló tényezők közötti összefüggésekre tettem megállapításokat. Abstract Examination of the amount of game damage and its affecting factors context in Külső Somogy In the dissertation I made examinations based on the data of game damage of three hunting clubs. These hunting clubs are located on the border of Ecseny, Kisbárapáti and Ráksi. My aim was to find context between the affecting factors and the appearance, the place or rather the extent of game damage. In the case of ‘Igal-Ráksi Hunting club’ I made a more detailed examination. I mapped the raised agricultural plants and the caused game damage in the year of 2016, and also marked those areas, which were constantly damaged in the last few years. Based on the data of game damage and meteorology, the maps I created, as well as my own experiences I made observation about the relation between game damage and its affecting factors.

Magyar cím

A vadkár mennyisége és az azt befolyásoló tényezők összefüggésének vizsgálata Külső-Somogyban

Angol cím

Examination of the amount of game damage and its affecting factors context in Külső-Somogy

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Erdőmérnöki Kar

Tanszékcsoport/intézet

EMK - Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Szak

NEM RÉSZLETEZETT

Témavezető(k)

Témavezető neveBeosztás, tudományos fokozat, intézményEmail
Némethné Pogány Csilla, NEM RÉSZLETEZETTncsilla@emk.nyme.hu
Molnár Miklós, Dr. NEM RÉSZLETEZETTmolnár.miklos@emk.nyme.hu

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Fodor Zsófia
Dátum: 2016. Nov. 20. 15:48
Utolsó módosítás: 2016. Nov. 20. 15:48
URI: http://diploma.nyme.hu/id/eprint/2456

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet