A Cséri Regionális Hulladéklerakó csurgalékvizének monitoringja

Riba Dániel, (2017) A Cséri Regionális Hulladéklerakó csurgalékvizének monitoringja. BA/BSc, Erdőmérnöki Kar.

[img] PDF
RibaDaniel2017.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3430Kb)

Absztrakt (kivonat)

Kivonat A Cséri Regionális Hulladéklerakó csurgalékvizének monitoringja Szakdolgozatomban a 2014-ben megnyílt Cséri Regionális Hulladéklerakó csurgalékvizét vizsgálom. Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a hulladékok megfelelő ártalmatlanítása. Az ezen folyamatok során keletkező csurgalékvíz megfelelő kezelése is rendkívül fontos, hiszen mennyisége a keletkező hulladékok mennyiségével együtt növekszik. A vizsgálatokhoz szükséges méréseket a lerakó csurgalékvízgyűjtő medencéjéből vett mintákon végeztem. A dolgozat első felében a hulladékgazdálkodással kapcsolatos elméleti háttérismereteket, valamint a Cséri lerakó felépítését, működését ismertetem. A második részben a legfontosabb szennyező anyagok ismertetése után az általam végzett vizsgálatok eredményeit ismertetem, valamint magyar és külföldi szakirodalmak segítségével próbálom a lehetséges tisztítási eljárásokat bemutatni. Abstract Monitoring of the Regional Landfill leachate in Csér In my thesis I examine the leachates of the Csér Regional Landfill which was opened in 2014. It is crucial that proper waste disposal methods are encouraged and promoted these days. The proper treatment of the leachates during processing is likewise important as its quantity increases together with the quantity of the resulting waste. I made the needed measurements for the examinations on the samples taken from the pool of the depositing leachate collection. In the first part of the thesis I describe the theoretical background knowledge of the waste management of Csér, and I outline the construction and the function of the depositing. In the second part I present the results of the examinations after the review of the most important pollutants and finally I come up with some possible cleaning procedures with the help of some Hungarian and foreign literatures.

Magyar cím

A Cséri Regionális Hulladéklerakó csurgalékvizének monitoringja

Angol cím

Monitoring of the Regional Landfill leachate in Csér

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Erdőmérnöki Kar

Tanszékcsoport/intézet

EMK - Kémiai Intézet

Szak

NEM RÉSZLETEZETT

Témavezető(k)

Témavezető neveBeosztás, tudományos fokozat, intézményEmail
Visiné Rajczi Eszter, Dr. egyetemi adjunktus, Kémiai Intézetvisine.rajczi.eszter@uni-sopron.hu
Vágvölgyi Andrea, Dr. egyetemi adjunktus, Erdészeti-Műszaki és Környezettechnikai Intézetvagvolgyi.andrea@uni-sopron.hu

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Riba Dániel
Dátum: 2017. Ápr. 24. 09:31
Utolsó módosítás: 2017. Ápr. 24. 09:31
URI: http://diploma.nyme.hu/id/eprint/2680

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet