Originális és generikus gyógyszerek közgazdasági vonatkozásai

Vörös-Jani, dr. Beáta (2017) Originális és generikus gyógyszerek közgazdasági vonatkozásai. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of Szakdolgozat Vörös-Jani Beáta pdf.pdf] PDF
Szakdolgozat Vörös-Jani Beáta pdf.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom megírásával azt a célt tűztem ki, hogy bemutassam az originális és generikus gyógyszerek közgazdasági vonatkozásait, elsősorban az európai, ezen belül is a magyarországi piacokon. A dolgozat első részében részletesen ismertetem e két gyógyszertípust, majd pedig elemzésre kerül a generikus gyógyszerek árképzése, és az originális gyógyszerek árcsökkentése az utángyártott készítmények hatására. A országok kormányainak komoly feladata, hogy előmozdítsák a generikus gyógyszerek felhasználását az orvosok, gyógyszerészek, és a betegek ösztönzése által. Statisztikai adatok alapján, ábrák és táblázatok segítségével bemutatom, hogy milyen mértékű a generikumok térhódítása; az elmúlt évtizedekben hogyan vette át a generikus gyógyszer az originális gyártók piacát. Dolgozatom készítése során arra kerestem a választ, hogy a generikus gyógyszerek jelenléte milyen mértékben járul hozzá az európai kormányok költségeinek csökkentéséhez, és ez a jelenlét hogyan sújtja az originális gyógyszerek gyártóit. Két konkrét példa bemutatásával szeretnék utalni arra, hogy egy originális gyógyszer életútja generikumok hatására nem mindig jósolható meg előre, és a gyógyszer ára nem szabad, hogy minden esetben a legelső szempont legyen. Napjainkban minden ország kormánya arra törekszik, hogy csökkentse a kiadásokat. Egyértelmű megállapítás, hogy a generikus helyettesítés fontos eszköze a gyógyszerkiadások kontrolljának. Szakdolgozatomban ismertetem a gyógyszerkiadások tendenciáit, a költségkontroll gyakorlatát, a kínálati és keresleti oldal befolyásolását. Magyarországon igen magas a generikus gyógyszerek piaci részesedése, amelynek eredményeképpen jelentős a kormány megtakarítása. Álláspontom szerint, azonban minden esetben meg kellene vizsgálni a finanszírozó érdekein túl a terápia másik oldalát is, vagyis a beteg terápiahűségét. A generikus program akkor lehet sikeres a költségcsökkentésen túl, ha a beteg elfogadja a neki szánt terápiát, az utasítások betartásával kellő időn belül meggyógyul és további állapotromlással, gyógyszercserékkel nem terheli a gyógyszerkasszát.

Magyar cím

Originális és generikus gyógyszerek közgazdasági vonatkozásai

Angol cím

Original and generic medicines referring to economics

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Közgazdasági és Módszertani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzés (PG)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Novákné Pékli, Márta
c. egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KOE-17/18

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): dr. Beáta Vörös-Jani
Dátum: 18 Máj 2017 08:38
Utolsó módosítás: 14 Szep 2023 11:43
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/2740

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet