A szolgáltató központok jelentősége Magyarországon

Sávay Dávid, (2017) A szolgáltató központok jelentősége Magyarországon. MA/MSc, Közgazdaságtudományi Kar.

[img] PDF
KMAL-17_35.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1847Kb)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatomban a dinamikusan fejlődő szolgáltató központok jelentőségét mutattam be a külső (földrajzi elhelyezkedés) és belső tényezők (adózási rendszer, ingatlantér, államadósság) bemutatásával. Munkám során különféle pénzügyi és statisztikai elemzési módszereket használtam. A téma feldolgozásában sokat segítettek az egyetemen tanult tantárgyak mellett a gyakorlati tapasztalataim is. Dolgozatom második részében a szektor történetével és jelentőségével vezetem fel a témát. A dinamikusan fejlődő szektorból a munkavállalók mellett hazánk is sokat profitálhat (pl. ingatlanpiac felélénkülése, külföldi befektetés). Magyarország a 4. legnépszerűbb országnak számít Európában a folyamatok kiszervezése szempontjából. Az SSC célországaihoz képest problémaként jelentkezik, hogy Magyarországra az erős „főváros központúság” jellemző. A kedvezőtlen helyzeten véleményem szerint, úgy lehetne javítani, ha a kisebb városok összefognának és egy kedvező feltételrendszert alakítanak ki az SSC-k részére. A harmadik fejezetben már a belső tényezőkkel, Magyarország gazdasági és egyéb adottságainak elemzésével foglalkoztam. Érdemes megvizsgálni ezen belső tényezőket is, hiszen itt is találunk olyan elemeket, amelyek gátolják/gátolhatják a szolgáltató központok elterjedését Magyarországon (pl. adózási környezet). Emellett befolyásolhatja az országról alkotott képet az államadósság mértéke, kockázati besorolás, kormányzati támogatások, az ingatlan bérleti díja. A hitelminősítés terén már jelentősebb elmozdulás történt, hiszen két hitelminősítő is (FITCH, S&P) is befektetésre ajánlottra minősítette hazánkat, ami az ország pozitív megítélésében sokat segíthet. A negyedik fejezetben a hazánkban tevékenykedő szolgáltató központokat elemeztem a módosított gyorsdiagnózis 7 mutatójának segítségével. A szekunder kutatás során a cég beszámolóiból dolgoztam fel az adatokat és számoltam ki a pénzügyi mutatókat. A 4. fejezet végén egy táblázat segítségével összefoglaltam és megvizsgáltam, mely cégek teljesítenek ezen mutatók alapján a legjobban. Hazánkban a dinamikusan fejlődő szektort is érinti a munkaerőhiány, ami gátat szabhat a további töretlen fejlődésnek. Dolgozatomban rávilágítottam néhány olyan részre is, ahol hazánk a többi SSC célországhoz vonzóbb lehet (pl. alacsony bérleti díj), de vannak olyan terültek (pl. államadósság, hitelminősítés, magas áfa-kulcs, SZJA-kulcs), ahol további intézkedések kellenek ahhoz, hogy versenyképesek legyünk az általam vizsgált országokkal a befektetőkért folytatott harcban. In my thesis I wanted to emphasize the importance of the rapidly developing service centers by presenting the external (geographic location) and internal factors (taxation system, government debt). During my work I used various financial and statistical analysis methods. Subjects that I have learnt so far at the University and my practical experiences helped me a lot in processing of the topic. In the second part of my paper the topic begins with the history and importance of the sector. Besides employees our country can also benefit from the dynamically developing sector (recovery of real estate market, foreign investment). Hungary is the 4th most popular BPO country in the European Union. Compared to other SSC markets Hungary has got a strong „capital focused” feature. The unfavorable situation could be improved, if smaller cities can work together to provide favorable conditions to the SSCs. In the third part of my paper I was working on analyzing these internal factors (economic and other characteristics). It is worth examining these internal factors, as we can find here such features that can hamper the spread of Shared Services (e.g. tax environment). Besides the tax environment, government debt ratio, risk category, government support, property's rent, may also influence the picture of our country. Major improvements relating to credit assessment can be seen, as our country has been upgraded into investment grade by two rating agencies (FITCH, S&P), which could help a lot with the positive perception of the country. In chapter 4 I analyzed the Shared Services Centers operating in Hungary with help of the modified 7 rapid diagnosis. In the desk research I used the data from the annual report to calculate financial ratios. At the end of chapter 4 with help of table I summarized the best performing companies according to these financial ratios. The dynamically developing sector in our country is also affected by shortage of labour, which may curb the further unbroken development. In my work I have also reflected some parts, where our country could be more attractive, than other SSC countries (e.g. , property's rent) , but there are other areas also (government debt ratio, credit assessment, high VAT rate, personal income rate) where further actions are needed to be competitive with the analyzed SSC countries in the battle for investors.

Magyar cím

A szolgáltató központok jelentősége Magyarországon

Angol cím

The importance of shared service centres in Hungary

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Közgazdaságtudományi Kar

Tanszékcsoport/intézet

KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet

Szak

KTK - Számvitel mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neveBeosztás, tudományos fokozat, intézményEmail
Pataki László, Dr. egyetemi docens, PhDpataki.laszlo@uni-sopron.hu

Helyi kari azonosító

KMAL-17/35

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Sávay Dávid
Dátum: 2017. Júl. 20. 10:31
Utolsó módosítás: 2017. Júl. 20. 10:31
URI: http://diploma.nyme.hu/id/eprint/2810

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet