A FALCO Zrt.-ben megvalósítható dekor-és szolgáltatásfejlesztés lehetőségei a primer kutatás tükrében

Tóth, Roland (2017) A FALCO Zrt.-ben megvalósítható dekor-és szolgáltatásfejlesztés lehetőségei a primer kutatás tükrében. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-17_58.pdf] PDF
KFON-17_58.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (8MB)

Absztrakt (kivonat)

A záródolgozatomban azt szeretném bemutatni, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a termékfejlesztés lebonyolításában és a vevői elégedettség mérése során a marketingkutatás kapcsán gyűjtött információk. Emellett a jelenlegi és új szolgáltatások iránti igény felmé-rése is jelentős részt kapott a kutatásban. A kutatásból levont eredmények hatására beveze-tett új szolgáltatások által a felhasználóknak a céghez való kötődését tudják növelni. A ku-tatás konkrét témáját a belső konzulensemmel, a marketing managerrel együtt határoztuk meg, annak érdekében, hogy a kapott eredményeket a marketing osztály is fel tudja hasz-nálni a továbbiakban. A téma szorosan kapcsolódik a gyakorlati helyemen végzett tevé-kenységemhez, amit a szombathelyi FALCO Zrt.-nél töltöttem. A téma megfelelő ismere-téhez fontos megemlíteni azt, hogy a vállalat a laminált lap és munkalap nevű termékcsa-ládját szerette volna fejleszteni, pontosabban új dekorokat bevezetni. A 2019-2022-ig ter-vezett dekorkollekció fejlesztésének meghatározása volt a célkitűzés. Ahhoz, hogy a dol-gozat végén levont következtetéseim megalapozottak legyenek valamint a témában való jártasságomat is bizonyítsam, a vállalat történetét, termékeit, marketingpolitikáját és a ver-senytársait is bemutatnom. A termékeknek a felhasználói, továbbfeldolgozói oldalán végeztem el egy primer kutatást, ami kvantitatív módon, szóbeli és online megkérdezés által történt. A szóbeli megkérdezést két asztalos nap keretében bonyolítottam le és az online kérdőíveket email-ben küldtem ki 1000 embernek, amelyre 160-an válaszoltak. A megkérdezésnél két cso-portot különítettem el, az asztalosokat és a belsőépítészeket. Az asztalos kérdőív 22 kér-désből, a belsőépítész kérdőív pedig 20 kérdésből állt. A kérdőíveket a Google Űrlapokon készítettem és elemeztem ki. A dolgozat témáját érintő 12 darab kérdésre és az ezekhez kapcsolódó feltételezésre próbáltam választ keresni. Ezekből hét feltételezést tudtam bizo-nyítottnak tekinteni: ─ a dekorfejlesztés segítséget nyújt a felhasználók tevékenységéhez ─ a kivitelezők tartják magukat az anyagkiírásban betervezett dekorokhoz ─ az első negyedévben lenne érdemes az új dekorok bevezetése ─ kétéves időközönként lenne szükséges végrehajtani a dekorfejlesztést ─ az asztalosok szeretnék igénybe venni az e-learning szolgáltatást ─ felhasználók a mintafüzéreket kedvelik leginkább ─ a felhasználók az elektronikus ajánlatkérési lehetőséget és a viszonteladói megjele-nést is szeretnék igénybe venni. Én, mint kereskedelem és marketing szakos hallgató, nagyon érdekesnek találtam a termékfejlesztés folyamatát, ezen belül is azt, hogy a felhasználói elképzeléseket, hogyan használják fel az új termék fejlesztése során. Remélem, hogy a kutatás alapján lesz lehető-ség, arra, hogy a felhasználók számára is előnyös szolgáltatásokat a FALCO Zrt. bevezesse és a termékfejlesztést az ő igényeikhez igazítsa.

Magyar cím

A FALCO Zrt.-ben megvalósítható dekor-és szolgáltatásfejlesztés lehetőségei a primer kutatás tükrében

Angol cím

The possibilities of the decor and service improvements in FALCO Zrt based on the results of the primary research

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Némethné Tömő, Zsuzsanna
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KFON-17/54

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Roland Tóth
Dátum: 19 Okt 2017 09:53
Utolsó módosítás: 14 Szep 2023 09:20
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/2826

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet