Az egyedi kormánydöntésen alapuló pályázatok elszámolásának aktuális tapasztalatai az Autoliv Kft. példáján

Juhász, Péter (2017) Az egyedi kormánydöntésen alapuló pályázatok elszámolásának aktuális tapasztalatai az Autoliv Kft. példáján. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-17_59.pdf] PDF
KBAN-17_59.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 2032

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom során szerettem volna az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások feltételeit és azok elszámolását részletesen átvizsgálni, aktualizálni és az érintett folyamatokat optimalizálni. Az Autolivnél eltöltött szakmai gyakorlatom, majd alkalmazottként kapott ké-sőbbi feladataim során is folyamatosan kapcsolatban voltam a támogatások elszámolásával. Mivel a Foksz képzésen megírt záródolgozatom is erről a témáról szólt, és azóta is a cég al-kalmazásában vagyok, így számomra egyértelmű volt, hogy kibővíthessem és teljessé tegyem a tapasztalataimmal a dolgozatot. Elsődleges feladatomnak tekintettem, hogy a pályázattal kapcsolatos változásokat aktu-alizáljam az újonnan nyíló lehetőségek feltérképezése végett. Ezek után fontos volt, hogy ugyanígy járjak el az Autoliv folyamataival kapcsolatban is. Tulajdonképpen az elvárások és a folyamatok áttekintésével egy átfogó képet kaptam a támogatások szerepéről a vállalatnál. Elengedhetetlennek tartottam, hogy a téma teljes ismerete után, megpróbáljam elméletben fejleszteni a folyamatokat, amelyek átültethetők a gyakorlatba is. A dolgozatom megírásával két fő célt határoztam meg. Egyrészt egy kollektív, elméleti képet nyújtani az EKD alapuló támogatásokról, másrészt a téma gyakorlati megvalósulását vizsgálom az Autoliv Kft-nél. A záródolgozatom elkészítéséhez több szakirodalmat, kormány-rendeletet, internetes forrást, és folyóiratot olvastam, emellett a gyakorlati tapasztalataimból építkeztem. Ezenfelül segítségemre volt a választott témámmal foglalkozó munkatársak isme-reteinek, tapasztalatainak kiértékelése. Az elméleti részben bemutatom az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások típusa-it, igénylési lehetőségét, valamint ezek regionális feltételeit. Ezután kifejtem a támogatás mér-tékét és elszámolási folyamatát az Autoliv Kft-re vetítve. A dolgozat záró fejezete tartalmaz-za az interjú kutatásom eredményeit. Munkám befejeztével pedig igyekszem olyan fejlesztési javaslatot tenni, amellyel elősegíteném a támogatások elszámolásának menetét, és a folyama-ton belül adódó problémák javítását.

Magyar cím

Az egyedi kormánydöntésen alapuló pályázatok elszámolásának aktuális tapasztalatai az Autoliv Kft. példáján

Angol cím

Updated experience about the submitting of applications, based on individual government decision, presented by the example of Autoliv Ltd.

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóth, Balázs István
adjunktus, PhD

Helyi kari azonosító

KBAN-17/59

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Péter Juhász
Dátum: 17 Máj 2018 13:03
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:08
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/3573

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet