A 2008 utáni válságkezelés Spanyolországban

Vincze, Zsófia Anna (2015) A 2008 utáni válságkezelés Spanyolországban. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of DIPLOMADOLGOZAT.pdf] PDF
DIPLOMADOLGOZAT.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A dolgozatom alapvető célja, hogy egy tiszta és komplex képet adjon arról, hogy milyen okok vezettek el a 2008-as világgazdasági válság kitöréséhez, mik voltak azok a múltban gyökerező jelek és mozzanatok mind globális, mind helyi szinten, melyek végül elkerülhetetlenné tették a válság bekövetkezését. Ennek megfelelően kronológikus sorrendben igyekeztem végigvezetni világ- és spanyol szinten egyaránt a gazdaságok illetve a spanyol gazdaság helyzetének változásait a különböző korszakokban egészen napjainkig, azokat helyenként egy-egy mérőszámmal, táblázatok és ábrák segítségével személtetni, majd az adatokat összehasonlítani. Igy a feltárt és már rendelkezésre álló tényadatok és ismeretek birtokában álltam neki az elemző munkának tudományos folyóiratok, internetes portálok, szakmai elemzések, tanulmányok és egyéb szakirodalom segítségével a felmerült problémát mindvégig szem előtt tartva, nevezetesen, hogy Spanyolországot miért érintette ennyire erőteljesen a válság és okozott az EU-ban sehol máshol nem látott mértékű munkanélküliséget. Vajon ez a spanyol gazdaság szerkezetében rejlő sajátos probléma következménye volt e vagy a hatalmon lévő kormányzó erők nem megfelelő illetve egyedi válságkezelési módszereinek, hiányosságainak köszönhető? Annak érdekében, hogy ezekre a kérdésekre kielégítő választ kapjak, kíséreltem meg rávilágítani a válságtól napjainkig hatalmon levő kormányok intézkedéseire, fókuszba helyezve a krízis kezelésére irányuló lépéseket. Végül a felvázoltak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy mivel a munkanélküliség Spanyolországban hagyományosan magas volt, a krízis előtti években is, ezt tetézte még a válság és hatásai, melynek eredményeként még drasztikusabb méreteket öltött, valamint a gazdaság struktúráját is felkészületlenül érte a krízis, a kormányok pedig nem reagáltak időben, elég hatékony és szigorú szabályozásokkal a „kihívásokra”. Mindazonáltal azt is megállapíthatom, hogy mostanra sikerült pozitív eredményeket is elérni, felmutatni, valamint határozottan kijelenthető és számadatokkal is jól alátámaszható, hogy a spanyol gazdaság a válságból kilábalóban van, túl van a nehezén, bár még érezhetőek a hatásai, tehát a hatalmon levő vezetőknek illetve gazdasági szakembereknek még bőven van teendője.

Magyar cím

A 2008 utáni válságkezelés Spanyolországban

Angol cím

Crisis management in Spain after 2008

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

x - ARCHIV KTK - gazdálkodási szak (kifutó osztatlan egyetemi képzés)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Pogátsa, Zoltán
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KGK-16/4

Mű típusa: Diplomadolgozat (Egyéb)
Felhasználói azonosító szám (ID): Zsófia Anna Vincze
Dátum: 08 Feb 2016 13:44
Utolsó módosítás: 15 Szep 2023 10:50
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/1326

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet