A Falco Zrt. controlling rendszerének vizsgálata

Dezső, Vilmos (2017) A Falco Zrt. controlling rendszerének vizsgálata. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of Diplomamunka - Dezső Vilmos - A Falco Zrt. controlling rendszerének vizsgálata, KMAL-1736.pdf] PDF
Diplomamunka - Dezső Vilmos - A Falco Zrt. controlling rendszerének vizsgálata, KMAL-1736.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 2032

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Diplomadolgozatom megírásakor igyekeztem szem előtt tartani, hogy az is megértse a leírtakat és megtalálja az összefüggéseket, aki nem rendelkezik szakirányú végzettséggel, illetve nem ismeri sem a vizsgált céget, sem az iparágat amelyben a társaság tevékenykedik. Ezt mindvégig szem előtt tartva, a felépítés során arra törekedtem, hogy a tárgyalt kérdéskörök kapcsán minden releváns információt közöljek. A bevezetést követően, a második fejezetben bemutatom a Kronospan cégcsoportot, aminek a Falco Zrt. tagja. Ezt azért tartom kiemelten fontosnak, mivel számos irányelvet alkalmaz a vállalat, amit nem a helyi vezetőség alakít ki, hanem a központi irányítás előírásainak megfelelően használ. Emellett bemutatom a vállalkozás által végzett tevékenységet, az előállított termékeket, a versenytársakat, valamint ismertetem - a controlling folyamatok mű-ködése szempontjából fontos - informatikai rendszert. A harmadik fejezetben, a történeti áttekintést követően, a controlling elméleti hátterének, a téma szempontjából általam fontosnak tartott részeit mutattam be. A hétköznapi értelmezés hibáinak korrekcióit követően, a két főirányzatot, az angolszász, illetve a német értelmezés fő jellemvonásait ismertettem. Kiemelten fontosnak tartom az irányzatok működési alapelveit, az ezek közti különbségek megértését, mivel úgy gondolom, hogy ezen keresztül érthető meg globálisan a controlling működése. A feldolgozott szakirodalmak közül, konzulensem, Dr. Szóka Károly doktori értekezésében olvashatunk a kérdéskörről a legmélyrehatóbban. Ezt követően foglalkoztam a controlling helyzetével, Magyarországon. Néhány alapfogalom, valamint a filozófia ismertetése után elhelyeztem a controllingot a szervezetben és taglaltam a controlling feladatokat végzőszeméllyel szembeni követelményeket. Összefoglaltam a controlling vizsgálati területeit és a konkrét feladatait, valamint kitértem a vevő controllingra és követeléskezelésre. Végezetül feltártam a controlling jövőjével és informatikai megoldásokkal kapcsolatos lehetőségeket. A Falco Zrt. controlling rendszerének ismertetését a stratégiai - és operatív tervezés bemutatásával kezdtem. Ezt követően az alapoktól, a könyvelési folyamtoktól kezdve mutattam be a tényadatok feldolgozásának a mentét, valamint - különböző szemléletek alapján - az ezekből előállított jelentéseket. Egy példán keresztül tértem ki a jelentések kiértékelésének és intézkedések megszületésének a menetére. A záró fejezetekben levontam a következtetéseket, illetve javaslatokat tettem a rendszer működésének fejlesztésére.

Magyar cím

A Falco Zrt. controlling rendszerének vizsgálata

Angol cím

Analysis of Management Control System of Falco Ltd.

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Vállalkozásfejlesztés mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Szóka, Károly
egyetemi docens, intézetigazgató, Pénzügyi és Számviteli Intzet

Helyi kari azonosító

KMAL-17/36

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Vilmos Dezső
Dátum: 19 Okt 2017 10:01
Utolsó módosítás: 19 Szep 2023 08:00
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/3003

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet