Az éven belüli finanszírozási szükséglet megállapítása, illetve finanszírozási lehetőségeinek bemutatása a GALA-Kerzen Hungária Kft. példáján keresztül

Takács, Rebeka (2017) Az éven belüli finanszírozási szükséglet megállapítása, illetve finanszírozási lehetőségeinek bemutatása a GALA-Kerzen Hungária Kft. példáján keresztül. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-17_50.pdf] PDF
KBAN-17_50.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom célja annak a bemutatása, hogy egy vállalat mindennapi működéséhez a forrás szükséglet megállapítása milyen összetett feladat, illetve, hogy a finanszírozása mennyire sokszínű. A témát tekintve legfőképpen a rövidtávú tervezéssel és finanszírozási lehetőségekkel foglalkozom. A dolgozat elméleti részének kimunkálása mellett a leírtakat egy konkrét vállalat, a GALA-Kerzen Hungária Kft. példáján keresztül mutatom be. A dolgozatomat alapvetően két részre bontom. Elsősorban a finanszírozási szükséglet megállapításának folyamatával foglalkozom, amely a pénzügyi terv összeállítását jelenti, az üzleti terv szerves részeként. Ismertetem a pénzügyi terv részeit, valamint bemutatásra kerül a vállalat által készített éves és kéthetes pénzügyi terv. Másodsorban pedig a finanszírozási igény kielégítésének lehetőségeivel foglalkozom, vagyis bemutatásra kerül a középvállalatok számára igénybe vehető finanszírozási lehetőségek. Legfőképpen a rövidtávú finanszírozási lehetőségek fontosak a témát tekintve, de emellett foglalkozom a közép- és hosszú távú lehetőségekkel is. Továbbá ismertetem a vállalat által igénybe vett finanszírozási lehetőségeket. A dolgozatom igazi célja a finanszírozási szükséglet megállapításán kívül egy olyan vállalat bemutatása volt, melynek működése túl megy a szakirodalmak által bemutatott vállalatok működésén. Ezért választottam ennek a témának a kidolgozására ezt a vállalatot, hiszen mint leányvállalat, a működése teljesen egyedi. A pénzügyi tervek információigényét, valamint a vállalat finanszírozási stratégiáját a cégcsoport igénye határozza meg. Továbbá a szakdolgozat lehetőséget biztosított arra, hogy a vállalakozásfinanszírozás olyan területeire nyerjek betekintést, melyek a korábbi tanulmányaim során ismeretlenek voltak.

Magyar cím

Az éven belüli finanszírozási szükséglet megállapítása, illetve finanszírozási lehetőségeinek bemutatása a GALA-Kerzen Hungária Kft. példáján keresztül

Angol cím

Statement of financing demand within year and demonstration of financing possiblities thereof through the example of the company GALA-KERZEN HUNGÁRIA KFT.

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kovács, Tamás
egyetemi adjunktus, PhD

Helyi kari azonosító

KBAN-17/50

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Rebeka Takács
Dátum: 24 Máj 2018 10:54
Utolsó módosítás: 12 Szep 2023 12:37
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/3554

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet